Nagyon sokan (szinte mindenki) gyermekkorukban hosszabb-rövidebb ideig álmodoznak arról, hogy színészek lesznek felnőtt(ebb) korukban. És persze egyre többen vannak, akik ezt már gyermekként meg is valósítják, vagy önként lelkesedésből, vagy erős szülői unszolás hatására. De vajon miért annyira vonzó ez a szakma (hivatás) az emberek számára?! Egy gyermek természetesen egészen mást lát benne, mint egy serdülő fiatal és megint másként látja egy felnőtt. A kisgyerekek számára a színész általában a szép ruhákat, az izgalmas dolgokat jelenti. Valaki, akivel mindig érdekes dolgok történnek, és akit olyan sokan szeretnek. A serdülő, pályaválasztás előtt álló fiatalok, már a nagy kereseti lehetőséget, könnyű munkát és az élet más területein is könnyebb boldogulást várnak a színészettől. Nos nézzük, hogy ebből mi és hogyan igaz ma egy magyar színészre!
Az Interneten, a hivatalos magyar színházi portálon található információk szerint jelenleg Magyarországon minimum 17 színészképzéssel (is) foglalkozó intézmény található. A színészképzésre jelentkezők száma évente összesen több ezer fő. Iskolánként 20-30 fővel indul egy-egy évfolyam, amiből később általában van kisebb-nagyobb lemorzsolódás. Ezek közül az iskolák közül természetesen a legfontosabb és legelismertebb a Színház és Filmművészeti Egyetem. Nagyon hosszú évtizedekig, még főiskolaként, ez volt az egyetlen legitim képzési hely, ami a színészeket és más színházi szakembereket (rendező, dramaturg, stb.) illeti. Ez az intézmény évente átlagosan körülbelül 10 új színészt bocsát ki. Ha elfogadjuk, hogy a többi 16 intézmény szintén hasonló rátával dolgozik, akkor az évente 170 körüli frissen végzett színészt jelent. Természetesen az említett oktatási helyek túlnyomó többsége nem egyetemi diploma értékű bizonyítványt, vagy oklevelet ad, de ez a magát színésznek tudni akaró frissen végzettek számára nem jelent önértékelési problémát…
Tehát van évente 170 friss „színészünk”, miközben a színházak száma évente maximum 1-2-vel szaporodik. Az időközbeni pályaelhagyók, illetve az elhalálozók száma sem nagyon haladja meg az 50-et. Tehát még legjobb esetben is legalább 50 fő a túlkínálat ÉVENTE. És mindez akkor, amikor a színházak nagy része anyagi gondokkal küzd, szinte minden színészből kényszervállalkozót csináltak és csak a legnagyobb színházak engedhetik meg maguknak, hogy állandó társulatot tartsanak fent. A színészek szabadúszóként, szinkronizálással, televíziós és filmes munkákkal igyekeznek fenntartani magukat, vagy ha más nincs, akkor reklámokkal. Nem igazán az a perspektíva, amit a színészképzésre jelentkező fiatalok elképzelnek.
Látszólag a színész munkája könnyű, csak játszania kell. A valóság azonban kicsit más. Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy egy színész nem csak annyi időt dolgozik naponta, amennyit este a színpadon tölt. Már ha olyan szerencsés, hogy van egy színház, amely állandóan foglalkoztatja, ezzel lehetővé téve, hogy esténként a színpadra állva keresse meg a kenyerét… Ehhez először is meg kell tanulnia a szerepet, az ahhoz tartozó szöveggel együtt. Ez a próbaidőszakban és már azt megelőzően is zajlik. Ha a színház lehetőségei ezt megengedik, akkor napi kétszer négy órás próbával lehet számolni, vagy egy próbával és egy valamivel rövidebb előadással. Itt akkor is jelen kell lenni általában, ha az illető színész nem olyan főbb szerepet játszik, aminek következtében az előadás nagy része színpadi jelenléttel telik el a számára. Ez a két próba máris napi nyolc óra munkaidőt jelent, de még közel sem hozza magával azt a munkabér típusú bevételt, ami megfelelő megélhetést biztosítana napjainkban. Tehát az adott színésznek más munkát is kell keresnie, amiből plusz bevételre tehet szert. A szakmán belül elég kevés lehetőség adódik. Filmszerepeket nem lehet keresni, mert általában azok találják meg a színészt. Bár inkább csak találnák, ha a magyar filmgyártás nem tartózkodna éppen a bányászbéka ülepének vonala alatt. A külföldi filmesek pedig csak a legritkább esetben találják meg a magyar színművészeket foglalkoztatás céljából. Ezen még az sem igazán segít, hogy nagyon sok színész komolyan rákapcsolt az idegennyelv tanulásra, hogy ezzel javítsa az esélyeit. Zárójelben megjegyzem, hogy ezzel szemben a ritkásan csordogáló magyar filmekben meglehetősen gyakran szerepelnek külföldi színészek, néha olyan szerepekben is, amelyre ugyanolyan karakterű kiváló magyar színész is rendelkezésre állt volna.
Így maradnak a reklámfilmek, amelyekből viszonylag sok készül. Néhány éve már nálunk is divatba jött a reklámfilmek készítői részéről, hogy ismertebb arcokat, sportolókat, művészeket, színészeket, használnak fel egy-egy dolog népszerűsítéséhez. Amikor ez még ritkaságnak számított, valamikor az ezredforduló körül, még komoly dilemma volt egy ilyen felkérés egy színésznek. Fültanúja voltam egy alkalommal, amint a Vígszínház két vezető művésze beszélgetett arról, hogy egyikük kapott egy reklámfilm felkérést. Az említett művésznek aggályai voltak, hogy ha egy tisztasági betéthez adja az arcát, akkor hogyan fog egy tragikus karakterben hiteleset alakítani a színpadon, hiszen a nézők, ha meglátják, azonnal a reklámra fognak asszociálni. Azóta a gazdasági szempontok a legtöbb színésznél elsöpörték az ilyen aggályokat. Azok, akik mégsem akarnak, vagy tudnak reklámszerepeket vállalni, már csak két dolgot tehetnek; az egyik a szinkron, a másik a „hakni”. A szinkronizálás egy elég biztos, de nagyon nehéz kereset. A kereskedelmi adók és a mozik nagy mennyiségben mutatnak be filmeket (sorozatokat) és ezeknek a magyar hanggal való ellátása biztos megélhetés a szinkronstúdiók részére. Azok a színészek, akik ismert és elismert szinkronhangok és sok munkát bíznak rájuk, nagyon jól keresnek ezzel a műfajjal. Olyannyira, hogy van, aki szinte teljesen átállt erre és más munkát nem is nagyon vállal. De aki nincs ennyire befutva, annak is csurran-cseppen, ha vállal szinkront.
Végül pedig a „hakni”… Ez a műfaj elsősorban a befutott művészeknek áll. Hiszen a közönséget elsősorban ismert nevekkel lehet egy-egy borsosabb árú belépőjegy megvételére rábírni. A fiatalabb pályakezdők számára az ad némi lehetőséget, hogy a rutinosabb „házaló” színészek újabban csoportokat szerveznek maguk köré. Ez úgy néz ki, hogy az adott csoportban X.Y. a név, ő kerül a vidéki kultúrház plakátjára, miatta veszik meg a jegyet. A műsor pedig úgy van megszerkesztve, hogy az előadás jelentősebb részében a csoport többi tagja van színpadon. Az egyensúly X.Y. színpadi jelenlétével éppen úgy van kidolgozva, hogy a nézők ne érezhessék magukat túlságosan becsapva. Ha a műsor jó és minden résztvevő kitesz magáért, akkor ez rendben is szokott lenni. Természetesen, ha egy-egy előadás komolyabb utazást igényel, akkor jobban megéri, ha egy adott körzeten belül nem csak egy helyre mennek előadást tartani, hanem ugyanazzal a lendülettel több helyszínt is leszerveznek. Ennek következtében ez sem egy pihentető vállalkozás, az egyik helyről a másikra való rohangászással és ugyan annak a műsornak akár 3-4 egymás utáni előadásával. De még így is örülnek azok, akiknek ez összejön, mert a fizetőképes kereslet jelentős csökkenésével ezeknek a hakniknak a felvevőpiaca is jelentősen beszűkült, egyre nehezebb eladni egy-egy ilyen estet, bármennyire is ismert nevek szerepelnek benne. Újabban még egy ilyen típusú pénzkereseti tehetőség teremtődött és ez a „politikai-hakni”. Amikor egy-egy párt, vagy társadalmi szervezet meghív egy ismert színészt, hogy egy rendezvényen mondjon el egy verset, esetleg néhány spontán szót szóljon a megjelentekhez, vagy egyszerűen csak a megjelenésével emelje az esemény fényét. Természetesen ennek a célja az, hogy az adott művésszel szimpatizáló emberekben szimpátiát ébresszenek a szóban forgó szervezet, vagy párt iránt is. Ezekért a politikai-haknikért van, aki elfogad pénzt, van a ki nem és van, aki elfogadja, csak nem vallja be. Bár a politikában rejlő lehetőségek nem merülnek ki valakinek a közvetlen anyagi támogatásában…
A fent leírtak tükrében akkor nézzük meg, hogy egy kellően foglalkoztatott színész napi munkarendje hogyan néz ki! Reggel 7-8-ra irány a szinkron, van másfél óra a munkára, mert tízre be kell érni a színházba a próba kezdetére. A próbának kettőkor vége, ha ügyes, akkor ebéddel együtt már fél háromra vissza is ér a szinkronba, ahol fél hatig 3 teljes órát tud eltölteni. Ha este előadása van a színházban, akkor fél hétre, ha esti próbája van, akkor hatra kell visszaérnie. Egy rövidebb előadásról (főleg ha nem főbb szerepet játszik) már 9 óra körül el tud szabadulni, de az esti próba 10-ig tart. És ez általában szombaton is hasonlóan alakul. Vasárnap csak a legritkább esetben van próba és a szinkronstúdiók sem dolgoznak, de ilyenkor délelőtti, vagy/és délutáni előadások is vannak. Így „szerencsés” esetben vasárnap akár 3 előadásban is kellhet dolgoznia a színésznek. Azokon a napokon, amikor ebben a menetrendben változás van, és valamelyik programpont elmarad, rögtön akad helyette másik. Ilyenkor mehet a színész castingokra (szereplőválogatás), vagy haknikra.
Ebből a mókuskerékből csak a nyári hónapokban van szabadulás, de ez sem egyértelmű. Mióta a színészek nagy része már nem közalkalmazott, hanem vállalkozó (akaratán kívül), a színház a nyári hónapokra, amikor sem előadások, sem próbák nincsenek, egy fillért sem fizet. Tehát ha az illető színész évközben nem tudod kellő pénztartalékokat felhalmozni a nyári időszakra, akkor kénytelen lesz nyáron is dolgozni. A nyári lehetőségek részben mások, mint az évközbeniek. Ilyenkor viszonylag több film forgatását kezdik meg, éppen azért, mert a színészek nagy része ilyenkor jobban ráér, nincsenek egyeztetési gondok. És szintén nyári műfaj a szabadtéri színpad, illetve nyári-játékok, ahol gyakorlatilag ugyanolyan munka folyik, mint évközben, a kőszínházakban, csak a környezet más.
Azt hiszem már egyértelmű, hogy a színészet nem olyan könnyű pénzkereset, mint esetleg elsőre tűnt volna. Az, hogy anyagilag mekkora lehetőségeket rejt, az nem egyértelmű, de az biztos, hogy pályakezdő ként nem dúskál a pénzben egy színész sem. Amit megkeres kemény munkával, az rámegy arra, hogy megteremtse az egzisztenciáját. Minimum 5-10 év és sok szerencse kell hozzá, hogy befusson valaki annyira, hogy már kiemelkedően jó életkörülményeket tudjon biztosítani önmaga és családja számára. És a többségnek ez sohasem adódik meg, örül, ha tisztességesen meg tud élni a szakmájából. Ennek ellenére tudtommal, jóval kevesebb a pálya elhagyók száma, mint bármelyik más szakmában.
