Nos ez volt a szakember véleménye a színházépítésről és átalakításról. Ehhez most szeretném hozzátenni személyes tapasztalataimat, amelyeket, ezekben a felújított, illetve például mozikból átalakított színházakban szereztem.
IBS (Internacional Buda Stage), már a névvel is gond van az új törvények szerint, mivel a Buda szó kivételével csak angol kifejezéseket tartalmaz. A nézőtér kialakítása rendben van, valószínűleg eleve valamilyen előadóterem céljaira készült. A színpad nem komplett előadások céljaira lett építve és mivel egy önálló épületszárny végében van, nem is nagyon fejleszthető. A színpad viszonylag kis mélységű, tehát hátsószínpad nincs. Az oldalszínpadok rendkívül kicsik, a rendezői jobbon szinte alig van. Az öltözők és a színpad között zárt összeköttetés nincs, hacsak nem a nézőtéren keresztül megy a színpadra a szereplő, ami a legtöbb darabban nem lehetséges, így a szereplők a jelmezeikben télen-nyáron az udvaron keresztül tudnak csak a színpadra jutni (2000-es állapot). A színpad két oldala között, ha az egyébként sem túl nagy teljes színpadmélységet ki akarják használni, szintén nincs zárt összeköttetés.
Karinthy színpad; régebben Haladás mozi. Volt szerencsém még mozi korában is többször meglátogatni. Őszintén szólva mozinak is kicsi volt, természetesen színháznak is kicsi lett. A nagyjából használható méretű színpadot csak a nézőtér rovására lehetett kialakítani. A nézőket kiszolgáló előteret úgy igyekeztek megoldani, hogy az utca felé „megtoldották” egy körülbelül másfél méterrel előrenyúló portállal, de az így nyert hely is kevésnek bizonyult még egy nem teljesen teltházas, délutáni előadás alkalmával is, amikor magam is a várakozók között voltam. A színpad és a nézőtér egységét az eredeti erkély meghagyásával sikeresen megteremtették. Így miután a néző beül az előadásra, már nem zavaró a helyszűke, azonban a színészeknek a színfalak mögött ez mindvégig megoldatlan marad. Egy kétszoba-konyhás kiszolgáló területen, amely egyben öltöző és jelmezraktár is, öltöznek és készülnek fel a színpadi munkára. A színpad két oldala közötti fedett átjárást a közelmúltban végre sikerült megoldani, ezzel sokat könnyítve a színészek helyzetén. Mindezekkel együtt az ott játszók elégedettek a helyzettel, egyikük azt mondja, hogy a szűkös és nem szokványos hely, no meg az egy-egy darabban szereplők viszonylag kis száma miatt, amolyan családias hangulat uralkodik a színházban.
Közép-Európa Táncszínház; régebben Csikk Színház (még régebben Bethlen mozi). Még Csikk Színház korában, amikor a Rock Színház társulata működtette, gyakran jártam ott. A színpad itt is a vetítővászon helyén lett kialakítva, de meglehetősen „elégtelen” módon, mivel a rendkívül kevés hely miatt a lehetséges maximális mérete is teljesen elégtelen volt színpad számára. Ezt a helyzetet tovább rontotta, hogy az amúgy is csekély méretű színpadnak szinte a közepén egy olyan oszlop volt, amely statikailag nagyon fontos szereppel bírt, így nem lehetett eltávolítani. Ennek ellenére eleinte tartottak előadásokat itt, de ezzel aztán hamar felhagytak. A terem akusztikája a Rock Színház hangzásához „túl jó” volt, erősebb effekteknél, zajoknál a hallgatóság hallószervei is veszélyben voltak. A kiszolgáló terület a nullával volt egyenlő, sem egy rendes öltözőnek, sem semmi másnak nem volt megfelelő hely. Később a színházat próbateremként használták és meghallgatásokat is rendeztek itt. Több évi működés után átadták a helyet a Közép-Európa Táncszínháznak, akik az óta működtetik és rendszeres előadásokat tartanak itt. Valószínűleg teljesen át kellett alakítani a helyet, hiszen a táncszínházi produkciókat általában nem egy hatszor ötméteres színpadra találták ki, amelynek egy vasbeton oszlop van a közepén. Azonban ha „táncolható” méretű színpadot akartak készíteni az előadóterembe, akkor az egyébként is szerény méretű nézőtérből sok helyet el kellett venniük.
Pesti Színház; régebben Bartók terem néven mozi és egy kisebb része a Pipacs osztályon felüli bár és éjszakai mulató. Az átépítés a teljes belső struktúrát érintette annak idején. A hozzácsapott helységekkel együtt elég nagy helyet nyertek ahhoz, hogy egy megfelelő színházkomplexumot hozhassanak létre. A megoldás, ami született, sajnos építészeti szempontból messze áll az optimálistól. Ugyan a komplexum hátsó, Aranykéz utca felőli homlokzatán vannak ablakok, mégis az összes fontosabb kiszolgálóhelység (pld.: öltözők) ablak nélküli. A komplexum kialakításakor nem gondoltak, nem is nagyon gondolhattak a díszletek raktározására, erre egyáltalán nincs hely. Azzal, hogy a színpadot az eredetileg az utcai fronton lévő vetítő vászon helyével ellentétesen az épület belseje felé építették meg, a díszletek színpadra kerülését illetve az onnan való kihordását is nagyon nehézzé tették. Ez a megoldás minden józan logikát nélkülöz. A nézőtér mérete megfelelő és a nézőket kiszolgáló helységeket is elégségesnek lehet mondani. A színészek öltözői méretre még megfelelnének, ha a színház működtetői nem zsúfolnának be időnként 20-30 személyes előadásokat az négy, egyenként négy személyre méretezett öltözőbe, amelyekhez egy nagyjából 30 négyzetméteres társalgó (sokkal inkább várakozó hely) tartozik, amely már réges-régen átalakult jelmezraktárrá, így elveszítve hasznosítható területének legalább a felét. A helyzetet tovább rontja, hogy egyetlen öltözőnek, illetve a csatlakozó helységeknek (öltöztető-tár, fodrász-tár, WC-k, a műszaki személyzet öltözője) egyáltalán nincs ablaka. Semmiféle ablak, még egy tenyérnyi sem. A helységek szellőzését egy több évtizedes, avult szellőző rendszer biztosítaná, ha egyáltalán működne. Persze, ha működne, az talán rosszabb lenne, mivel ami abban a rendszerben évtizedek alatt felhalmozódhatott, az már tömegpusztító fegyverrel felérő szennyeződésnek minősül. Nem csak a levegő, hanem a természetes fény hiánya is komoly gondot okoz. A szellőztetés szempontjából a színpad sincs jobb helyzetben, így azokon az előadásokon, ahol esetleg mesterséges füstöt is használnak, az a nézőtér felé szellőzik legjobban, a nézők nem kis „örömére”. Ezen kívül a mozinak egykor alkalmas, keskeny és meglehetősen hosszú főbejárati folyosó színházként használva kész csőd. A nézők kényelmes nézelődő, besétálása a kezdés előtt, illetve ugyanilyen stílusú elvonulása az előadás után, a hátul haladók számára rémálomszerű, lassú, kínos vánszorgást eredményez, ahol az elől andalgók megelőzésére semmi lehetőség sem adódik.
Tivoli; régebben Tinódi mozi. A lehető legkisebb átalakítással hoztak létre színházat az eleve meglehetősen kicsi moziból. Ezt úgy oldották meg, hogy a színpadot a szokásos mód helyett nem a terem egyik végébe helyezték, hanem a terem közepére, míg a nézőtér két oldalról öleli a színpadot. A belső tér lehetőséget ad ennek a színpadi elhelyezésnek az igény szerinti alakítására, mivel a nézőtér emelvényei viszonylag könnyen mobilizálhatóak. Természetesen ez a fajta elhelyezés egészen más típusú játékot kíván a színészektől és más szellemű rendezést a megszokotthoz képest. De ez esetenként éppen érdekesebbé teheti a színházi élményt. Sajnos a kiszolgáló területek itt a legsiralmasabbak talán, az összes hasonlóan kialakított színház közül. Az öltözők nagyjából négy négyzetméteresek két színész részére, a folyosók rendszere pedig Minotaurusz börtönére emlékeztetett ott jártamkor. A díszletek tárolását viszont nagyjából sikerült megoldani, amin a fent említett színpadmegoldás is segít, hiszen ilyen elrendezés mellett nem lehet nagy díszletet építeni, mert az takarná a színészeket a nézők szeme elől.
Ezen a néhány példán keresztül világosan láthatjuk, hogy milyen problémák adódnak a „szükség színházakban”, amelyeket egyéb létesítmények átalakításából nyernek. És itt még nem is szóltunk a különböző pinceszínházakról, amelyek olyan „átlagos” bérházak pincéiben lettek kialakítva, ahol az épület tervezésekor és kivitelezésekor senkinek még csak meg sem fordult a fejében, hogy ott valaha is színházat akarnak majd működtetni.
