Egyszer volt, hol nem volt, sőt bizonyosan még ma is van, az Egyesült Királyságban, azon belül is Angliában, ott pedig Hampshire megyében, egy kicsinyke falu. Neve szinte teljesen megegyezik Fazekas Herri iskolájának a nevével. Nem tartom kizártnak, hogy a „zseniális” J. K. Rowling járt ebben a falucskában, mielőtt korszakalkotó írásműveibe belekezdett. De a kortárs angol irodalom eme piedesztálra emelt figurája az én kis mesémben még mellékalak ként sem hivatott szerepelni, tehát lépjünk is túl rajta.
Ennek a mesének a hőse egy idősödő házaspár, akik egy dologban mindenképpen hasonlítanak a kis Fazekas fiúhoz, mégpedig abban, hogy teljes lelki nyugalommal lehetnének akár mesehősök, vagy fantasy figurák. Annál is inkább, mivel ha nem léteznének már eleve, mindenképpen nagy fantázia kellene ahhoz, hogy az ember kitalálja őket.
Társadalmi helyzetük szerint a felső körökhöz sorolhatjuk őket, még ha annak az alsó szegmensébe is. Szerény, néhány holdas földterületen gazdálkodhatnának, ha akarnának, de persze eszük ágában sincs. Kisebb erdőre való, száz év körüli fenyőfáik egyikét vágják ki csak minden évben, karácsonytájt, hogy a templom mellé állítsák karácsonyfa gyanánt. A közösség iránti elkötelezettségüket mutatja, hogy ezt a fát, bár megtehetnék, nem a saját templomuk (mert az is áll a birtokukon) mellé helyezik, hanem a falu közös temploma mellé. Ők maguk egy szerény, uszkve négyszáz négyzetméteres, kétszintes házikóban tengetik a mindennapjaikat, kettecskén, senkitől sem zavartatva. A birtokon áll még egy másik, öt-hatszáz négyzetméteres ház, amely azonban jobbára üresen kong, mivel folyamatosan változó funkciói ellenére is leginkább az erősen kihasználatlan jelzővel illethető. Első, a házban tett, látogatásom alkalmával azonnal az fordult meg a fejemben, hogy tökéletes helyszín lenne bármiféle poszt-apokaliptikus film forgatásához. Még a ház mögött parkoló, szemre teljes mértékben üzemképes, akár azonnal indítható, azonban jól láthatóan magára hagyatott személygépkocsi is ezt a benyomást erősítette bennem. Azóta ugyan kialakítottak egy kisebb lakást ebben a házban, a szemük fénye, egyetlen leányuk és férje számára, azonban ez nem sokat változtatott a megelőző állapotokon, hiszen a fennemlített egyetlen gyermek és szerelmetes párja Londonban élnek és eme aprócska faluba csak hébe-korba látogatnak el. Nem mellesleg főhőseink is birtokolnak egy háromszintes kis vityillót London egyik kertvárosi övezetében.
Az eddig leírtak természetesen leginkább csak hőseink anyagi hátteréről szolgáltak információkkal, semmint személyiségük elkápráztató mélységeiről. De lássuk is akkor, hogy milyen emberek is az én mesehőseim. A ház ura a haditengerészettől vonult nyugdíjba. Tudható, hogy egész életét szigorú doktrínák között, alapos rendben és fegyelemben élte le. Ennek megfelelő a civil élete is. Az egész birtok és a házak környéke szalad a rendetlenségtől, minden ott marad és rothad el, penészedik meg, vagy rozsdállik porrá, ahová egyszer letette. Néha végtelen lelkesedésében nekiáll egy-egy tíz négyzetméteres kertrészlet rendbetételének, aztán órákon belül elillanó lelkesedésének visszatértét várja hosszú hetekig. Ha valamit mégis feltétlenül meg kell csinálnia (főleg ha a dolog rendrakás jellegű) és éppen nem hív valakit, aki pénzért megcsinálja helyette (mert a pénzt amit munkabérre ki kell adni, azt mindig sokallja), akkor a tevékenysége kimerül abban, hogy a kacatot/szemetet áthordja az egyik helyről, ahol túlságosan szem előtt van, egy másik, sokkal eldugottabb helyre. A későbbiek során persze előfordulhat, hogy az a másik hely is fontossá válik valamely okból. Akkor a szemétkupac ismét odébb költözik egy újabb helyre. Ez az előnye annak, hogy olyan szép nagy a birtok.
A természet, vagy úgy is mondhatjuk az élet, általában egyensúlyra törekszik. Valószínűleg így van ez akkor is, amikor a későbbi házastársak szerelembe esnek egymással. Nyugalmazott hadi-tengerészünk bájos neje is talán ezért annyira különleges személy. Ő a haditengerészet egyik kórházában volt magasan kvalifikált szakember, egészen pontosan dietetikus. Amint az köztudott, ezek a szakemberek felelősek azért, hogy minden beteg a legmegfelelőbb típusú, minőségű és mennyiségű élelmiszert kapja, hogy ezáltal is hozzá lehessen járulni a mihamarabbi gyógyulásához. Ezen felül szintén a diétás-nővér feladata, hogy a kórház konyhájában az élelmiszerek elkészítésének megfelelő technológiai módszereit ismertesse a szakácsokkal, illetve higiéniai előírásokat szigorúan betartassa. Főhősnőnk ez irányú, több évtizedes gyakorlata természetesen a saját konyháján is meglátszott. A mosogatóban, és úgy általában mindenütt a konyhában, toronymagasan álltak a mosatlan, koszos edények. A macskák rendszeresen az étkezőasztalon grasszáltak, akkor is amikor meg volt terítve étkezéshez, vagy éppen folyt az étkezés. A kamra és a hűtőszekrény polcain rothadt, penészedett az étel. A száraz-árút pedig, valószínűleg merő véletlenségből, moly és hangya rágta. És ha ennyi balszerencse nem lenne elég egyetlen embernek, akkor nem mellékesen neki magának és mind a közvetlen családtagjainak, az ő szakmájával kapcsolatos betegségük is volt. Ő maga tejérzékeny, férje-ura tej-, és lisztérzékeny volt. Szerelmük gyümölcse, édes lányuk pedig nemcsak, hogy tejérzékeny volt, de már attól is kis piros kiütéseket kapott, hacsak ránézett a marhahúsra. Minden szakmai tudására és igyekezetére szüksége volt tehát, hogy kis családját, étkezési szempontból biztonságban tudja tartani. Rendkívülis szakmai felkészültségét jól példázza az is például, amikor egy alkalommal felvilágosított engem arról, hogy az arcüreg-gyulladásra való (velem született) hajlamom oka, minden bizonnyal az lehet, hogy napi rendszerességgel fogyasztok tejet.
Logikus, hogy két ilyen rendkívüli embernek a közös gyermeke is csak fenomenális lehet. Nos az ifjú (azóta már negyven felé annyira nem is) „hercegnő” ha nem is rendkívül szép, de semmiképpen sem csúnya. Főleg ha az átlagos brit kínálatot tekintjük alapnak. Valószínűleg ez az előnyös megjelenés determinálta őt arra, hogy színésznő legyen. Több sikeresnek mondható filmben, tévéfilmben és sorozatban szerepelt. Aztán teljesen váratlanul, még harminc éves kora előtt otthagyta a színpadot és a kamerákat, hogy nyisson egy virágüzletet London belvárosában. Talán kapott egy ajánlatot valami szereposztó dívánnyal kapcsolatban és attól szeppent meg? Vagy éppen attól, hogy nem kapott ilyen ajánlatot? Örök rejtély marad. Minden esetre a választott új munkájával talán jobban ki tud teljesedni a kreativitása és a különleges ízlése. Egyébként rendkívüli ízlése már az üzlet felújításakor megmutatkozott, hiszen állhatatos utánajárással sikerült annyi bontott, ócska hajópadló szereznie, amivel lefedhetővé vált az egész üzlet padlózata. Ezzel és még néhány hasonló húzással elérte, hogy az üzlet a felújítás után úgy festett, mintha már nagyon ráférne egy alapos felújítás. Viszont meggyőződése szerint így volt nagyon kuúúl... Férjet is ilyen kifinomult ízléssel választott. Az kiszemelt úriember szintén egy nemesi család sarja volt, de valami okból kedves édes atyja kitagadta a családból és kivágta minden holmijával együtt, egyenesen az utcára. Szerencsére közvetlen éhhalál nem fenyegette a fiatalembert, mivel egy kisebb internet szolgáltató cég egyik helyettes vezetője ként, volt munkája és ezzel rendszeres bevétele. Dicséretére legyen mondva, hogy munkáját nagy lelkesedéssel és óriási lendülettel végezte. Egy alkalommal például megbízták azzal, hogy dolgozzon ki egy rendszert az újonnan bevezetendő internet csomagok elnevezéséhez. Hosszas tűnődés után az a zseniális ötlet jutott eszébe, hogy a különböző csomagokat nevezzék el a kereskedelmi forgalomban kapható tejfélék alapján (UK rendszer), vagyis; „fölözött”, „félig fölözött” és „teljes”. Miután ezt ilyen jól kiötlötte, sietett megosztani az ötletét szerelmével és annak családjával is. Gyakorlatilag egész hétvégén a saját vállát veregetve járt körbe a vidéki birtokon, önnön zseniális fantáziáját ünnepelve.
És az, hogy eme rendkívüli pár kisugárzása nem csak az emberekre, hanem minden más élőlényre is hatással volt a környezetükben, háziállataik „viselkedése” is jól mutatja. A macskáik, csakis és kizárólag kutyakaját voltak hajlandóak fogyasztani, míg a kutyájuk arra rá sem nézett. A kecskéik viszont rajongtak a lótápért.
Így éltek boldogan(!), tán még ma is élnek, hacsak meg nem haltak. És rajtuk kívül még sok millió brit ugyanígy, még ha általában egy kicsit szegényebben is.
